ponferrada folytatas

Szerencsem van, van szabad hely az internet pulton. Igy tehat elmondom a legfrisebb élményemet.
Hazajöttünk a városnézésből, mosás, teregetés és rövidesen kezdődott a zarandokház saját kápolnájába a napi imaóra, ami nagyon szép és maradandó élmény volt számunkra, mert mindenki a maga nyelven elmondhatta a Miatyánkot, amit mi felállva, egymás kezét megfogva tettük, míg a többiek csak ülve elmormolták. Aztán volt lehetősegünk elénekelni mindenkinek a Boldogasszony anyánkat is, ami nagyon szépen hangzott az én botfülem és fahangom ellenére is. Nagyon büszke voltam, hogy magyarok vagyunk es itt vagyunk. Még ott maradtunk ima után és tovább énekelgettünk a kápolnában. Marika is énekelt református dalokat, nagyon szép hangja van. Azt hiszem sokan megjegyezték az ott lévők közül, hogy mi vagyunk "a magyarok". Mert már az imádság után este is szóba álltak velünk, mosolyogtak ránk, amit egyébkét is mindenki megtesz a másik felé, de ők "kiemelten" mosolyogtak.
Holnap hajnalban kelés 5-kor, a cél Villafranca del Bierzo.

udvozlet Ponferradabol

Ott tartottam, hogy Astorgában probáltunk kora reggel credencialt (zarándok igazolványt) szerezni, de ez csak 9 órakor sikerult egy másik albergében, addig a San Juan zarandokszallason leraktuk a csomagjainkat és elindultunk körülnézni a városkában. Az albergé nagyon jopofa volt, de utunk soran kiderült, hogy az egyik utitársunk nagyon súlyos poloskacsipeseket szerzett ott magának, nem is tudta tovább folytatni az útját, legalábbis amikor mi találkoztunk vele, szent elhatározása volt, hogy hazamegy. Nagyon helyes kis zarándokszállás volt, kivül belül csupa kő, kicsi belső udvarral. Állítólag Szent Ferenc is itt szállt meg, amikor végigjárta az Utat. Amig várakoztunk, megnéztük a várost. Nagyon kedves, szép kis város, mindig is püspöki székhely volt, a székesegyháza gyönyörű, és mellette a Gaudi épitette püspoki palota, ami nagyon bizzar, de nekem tetszik. Mint egy mesekastély. Szép, hangulatos utcácskák es római kori ásatasok. Itt szembesültünk először a zarándoklat zarándoklat jellegével, lmivel hajnalban láttuk előszivárogni a száásokról a zarándokokat, akik frissen, buon caminot kivánva nekünk indultak az úton. Már nekünk is nagyon indulhatnékunk volt. Végre 1º-kor sikerült elindulnunk, rekkenő hősegben a mezetan, ami rögtön a városon kívül kezdődött, (sivatagszerű, kúszónövenyes fennsik), majd meg haltunk a hősegtől. Nem is mentünk aznap sokat, csak 15 km-t, mert kiszivta az erőnket a hőség és a nem sok alvás. Santa Catarina del Somosa-ban ittunk egy jó hideg italt és Marika kávét, üldögéltünk egy kicsit a hűvösben az utcára kitett kávézói székeken, majd ismét tovább a megpróbáltatasok mezején. Időnként kinéztünk egy-egy távoli fát, hogy ha végre odaérkezünk, megpihenünk az árnyékában. De mire odaértünk, kiderült, hogy a fa nem is ott van, és egyébként is megközelíthetetlen, mély árok választja el az úttól. Ez így ment hosszú km-eken keresztül, míg nem végre találtunk egy "aláaknázott" fácskát, ahol volt egy tenyérnyi árnyék, ahol elfogyasztottuk a szendvicseinket. Nem is értem ezt a mentalitást, az egész mezetán sehol egy ember, akárhova elmehetnének végezni a dolgukat az úton levők, hiszen sneki sem látja őket, de ők megkeresik az egyetlen árnyékot adó fát, hog ymég véletlenül se lehessen megpihenni nyugodtan az árnyékában. Mindemellett élveztük, mert ismeretlen, és mert tulajdonkeppen szép a táj. A távoli hegyek tetején modern szélmalmok, óriási szélkerekek. Szeretettel gondoltam egyik kedves hősömre Don Quijote-ra, és elképzelem, amint vágtat a kietlen mezetán az ellenséges szélmalmok felé, előreszegezve a lándzsáját, nyomában a kicsi kövér Sanchóval. Sokat gondoltam rá ezen a napon. Amikor átmentünk az első kis kőből épült falucskán a mezeta ezen szakaszán, arra gondoltam, hogy valahol ilyen helyen lakhatott Dulcinea is, egy virágos ablak mögött. Vajjon mit szólna szegény lovag, ha látná, hogy hogy megváltozott a világ. Manapság már az álmainkat sem olyan könnyű kergetni, mint ahogy az régen volt, ezernyi lehetőség van, de egyik sem olyan romantikus. A táj forró, és sívár, összehasonlithatatlan a mi csodálatos alföldünkkel és hegyeinkkel, ahol dús erdők között, zöld bokrok és vastag fű pázsit terem. Amint így gondolkodtam ezeken a dolgokon, egyszer csak utolértünk egy idős házaspárt, talán a bácsi inspriált engem arra, hogy sokat gondoljak Don Quijotera, mert már előzőleg is láttam előttem menni az úton és már akkor feltünt, hogy milyen fura figura. 36 fokban talpig beöltözve, nyakán felhúzva a zubbonya, a fején egy ezüst fóliával bevont csúcsos kalap, magas,vékony, (egy kicsit az apukámra emlékeztetett a figurája) szinte imbolygott a hátizsákja alatt és mellette a kicsi termetű felesége, igaz nem kövér mint Sancho Panza, de ugyanolyan fürgén szedte a lábát, hogy lépést tudjon tartani a párjával. És ugyanúgy talpig be volt öltözve. Mindehhez voltak vagy 80 évesek. Fantasztikus. Ahogy elhagytuk őket, megláttam a hosszan elnyúló árnyékukat, számomra ők voltak a bús képü lovag és a szolgája.
Az első éjszakat El Gansoba, egy elhagyatott, sivar, kő faluban töltöttük, ahol volt kb. 6-8 lakott ház, a többi mind kihalt. A szállás ablakából (pont az én ágyamból) viszont a templomtornyot láthattuk, ami pazar volt, főleg éjszaka, mert egy lámpa gönyörűen megvilágította. A szállásunkat úgy délután 5 óra körül csak a hőségben való egy órás várakozás után tudtuk elfoglalni, mivel a hospitaliero éppen délutáni álmát aludta és egy jól nevelt zarándok nem ébreszt fel senkit. A templom árkádja alatt az árnyékban megint láttuk DonQihotet és hű szolgáját, éppen falatoztak a hűsben és kedvesen mosolyogtak ránk. Hogy elüssük a napból hátralévő időnket, meglátogattuk a falu egyetlen intézményét a Cowboy bárt, ahol bort és sört ittunk, ki-ki kedve szerint. Közben megeredt az eső /jégeső/, így beszorultunk az ivóba, amit nagyon élveztünk, mert hallgattuk a helyi vendégek hangos gajdolását, még magnóra is felvettem, végre igazi spanyol életképek.Hajnalban indultunk tovább, 6 30-kor, meg sötét volt, legalább 1,5 óra hosszat, és valóban láttuk a tejutat a csillagokkal, persze nem annyira erőteljesen, mint a fenti képen, de varázslatos volt. Olyan sötét volt, hogy nem láttuk a lábunk alatt a sendat ( köves gyalogösvény a pusztában). Csak 8 óra körül vilagosodott ki, addigra mi Rabanal de Caminoba érkeztünk, ami egy nagyon helyes csupa kő kis falu ott végre megcsinálták a biciklis srácok Mari botját, igy már felkeszülve vághattunk neki a hegyeknek. Marika feltünően jól birja az iramot, pedig elég rossz a zsákja, de már kezd hozzaidomulni.
Foncebadon...Ettől a falutól féltem egy kicsit, mivel olvastam könyveket, ahol kutyafalkákat emlegetnek, akik a kihalt faluban megtámadják az embereket. A falu tényleg kihalt volt, a hospitalierót úgy csöngettük ki a bárba, de nagyon szívélyes volt, ittunk egy kávét és megettük a reggelinket. Közben az égen viharfelhők gyülekeztek, de szerencsénkre odébb is álltak. A falu végében "bikanevelő intézet" volt, itt nevelik a fiatal állatokat a bikaviadalra és a bikafuttatásokra. Innen folyamatosan emelkedett az út, kb 400 m szintkülönbséggel felértünk az Irago hágón a Cruz de Ferro-hoz, ami egy nagy vaskereszt, 1500 m-en és minden zarándok elhoz a saját hazájából egy követ, leteszi az aljába. Igy már egy hatalmas nagy kőhalom képződött, fel kell rá maszni. Mi is letettük a magunk nemzeti színre festett kövét és az oszlopra nemzeti szín szalagot kötöttünk. Valahogy mást vártam, szebbet, megkapóbbat, de annyira kopár és poros volt minden, hogy maga a magasztos tény elveszítette a varázsát. megint itt voltak az amerikai bicajosok és lefényképeztek bennünket. A következő állomásunk Manjarin, egy 3 házból álló hegyi "falu", ahol egy kicsi zarándok bódé fogadott , ingyen vizzel és kávéval, és egy rossz magnóról gregorian dallamok szóltak. Kerestül Thomast a "hely szellemét", akiről más sokat hallottunk, de sajnos éppen egy másik faluban volt.A gregorián nagyon jól esett elcsigazottsagunkban, mivel még az eső is eleredt. A hegyi ösveny, ahol egész nap meneteltünk, gyönyorű szép volt, mint egy tarka perzsaszőnyeg, az erika, a hanga, a különfele sziklanövények, zanót, szalmavirág színpompas egyvelege. Akármilyen farasztó volt, a látvány elbűvölt bennünket, és erőt adott a folytatáshoz. Különben nem is volt nehéz az aznapi 28 km. Az út második felében folyamatosan lefelé mentünk, lábat próbáló volt a köves ösvényen. Délutánra Acebóba érkeztünk, ahol megestebédeltünk. Egy szép zarándok házban elfogyasztottunk egy zarándok menüt, ami Bierzoi csipős zöldbablevesből, sült pisztrangból ( barbecue borjuhús is Marikának) és desszertből állt és kaptunk hozza 1 l bort is. A mennyekben éreztük magunkat. Ezután tovább mentünk a még 4 km-re levő Riego de Ambrosba, ahol megszálltunk egy zarándokházban, rögtön a falu elején. A szobánk olyan volt, mint egy négyágyas vasúti hálókocsi, kb. olyan szűk hellyel is, de mit szamit az, ettől függetlenűl nagyon kellemes volt. Este sétáltunk a falucskában, betértünk a helybeli templomba is, hálát adni az út eddigi adományaiért. Felmásztunk a templom tornyába, ami nem is igazi torony, csak egy kőfal, benne egy ablakmélyedésben a harang. Előttünk a messzeségben Ponferrada húzódik, nem valami bizalomgerjesztő, mivel nagyváros benyomását kelti és ehhez nem nagyon van kedvünk ezek után a vad, szép hegyi tájak után. Reggelente indulás előtt mindig imádkozunk egyet közösen, és eddig a legnyaktörőbb helyzetekben is vigyázott ránk az őrangyalunk. Ma reggel kesőn keltünk (7-kor), mert csak Ponferradaig tudunk eljutni, a következő szallás olyan messze van, hogy nem tudjuk elérni, ezért ma rövid napot terveztünk.

A hátizsákjaink nagyon nehezek, jobb lenne úgy közlekedni, mint az egyszeri zarandokok, csak egy saruban, egy bottal vágtak neki az útnak. Persze láttunk amerikai zarándokokat kicsi zsákokkal, de biztos sok pénzzel indultak neki, amivel minden szüksegletüket pótolni tudják. Nyaktörő utakon, egy csodalatos völgyön keresztül - közben nagyokat szedreztünk, reggeliként - haladva jutottunk el a legközelebbi kicsi városkába, Molinasecába, ahol egy középkori 6 lyuku hídon érkezünk a gyönyörű, szinte érintetlen középkori városkába. Elvesztettem a botomat, de szerencsére meg is találtam eg ypadnak támasztva. Itt megreggeliztünk a folyó partján lévő albergue teraszán, kávé, croasson lekvárral és vajjal. Azt azért szeretem, hogy legalább a kajának megadhatjuk néha a módját. Hiába tűnt közelnek Ponferrada, úgy éreztem nagyon sokat gyalogoltunk, mire beértünk a városba. Város szélén a legrosszabb gyalogolni. Ponferrada egy 60 ezer fős nagyváros, egy 2oo fős zarándokszállással, ami a sok ágy ellenére nagyon emberi, szép maga a hely, tiszta, tágas, van külön kis kápolnája és kertje, hátul mosó lehetőséggel, sok-sok szárítóval. Nagy fallal és kovácsolt vas rácsokkal van körülvéve, persze, mert ez egy kolostor volt régen, ezért volt olyan otthonos, elszigetelt. A kert közepén egy szép szökőkút, kis medencével, többen benne áztatták elgyötört lábukat. És egy km kő állt a kert közepén, ami sírkő is egyben, egy nem olyan régi itt elhunyt finn ujságíró emlékére, és amire rá volt írva, hogy még 200 km ide Santiago. Az út során többször is találkoztunk ilyen kövekkel, keresztekkel, ami jelezte, hogy hol dőlt ki éppen az élet sorából egy-egy zarándoktársunk. A szobák elég kicsik és sok ágyasak, de kit érdekel, oda úgyis csak aludni megy az ember. Csak az volt a rossz, hogy a matrac valamilyen műbőr huzattal volt bevonva, ami egy kicsit gusztustalan és hideg volt. Fenn az emeleten két internetpont és könyvtár. Rögtön ki is használom. 13 órakor érkeztünk meg. Zuhany, és utána indulás be a városba. A város meghazudtolta az önmagáról távolról alkotott képet, mert egy gyönyörő kis középkori városmagja van, XII. századbeli keresztes lovagok várával. Semmi sem romos, minden szépen felújítva, tiszta, barátságos. Ma nem a zarándokmenű mellett döntöttünk, mivel itt nagyon drága volt, találtunk egy szép, tiszta kínai vendéglőt, ahol féláron agyon ettük magunkat mindenféle kínai kajákkal. Csak szerencse süti nem volt. Sétáltunk, nézelődtünk, de a hőség hazahajtott bennünket és 6 óra tájban már a szálláson voltunk ismét. Éppen jókor érkeztünk, mert 7 órától esti ima a kápolnában. A kertben üldögélve magyar szót hallottunk, és rögtön ki is cseréltük tapasztalatainkat ujdonsült ismerősünkkel, egy szép magyar lánnyal, aki egyedül gyalogolt, de most éppen nagyon fáj a lába és itt maradt pár napra pihenni.

Barcelona

Fantasztikus város ez a Barcelona. 1,6 millióan laknak benne. A reptérről bejóve nem túl jó a benyomás, mint minden nagyváros, iszonyú forgalmas, tele autókkal, büdös, meleg, zsúfolt.A vonat, amivel Giron´b¡l bej0tt'nk, vegig ipartelepek k0z0tt j0n, de a termeszet azert szep. De bent a közepén már megérint a varázsa. Hiába nagyváros, hiába a tömeg, a meleg, az utcákat járva izgalmas a város modernitása és ugyanakkor hagyománytisztelete, Gaudi meseszerű és meghökkentő építményei, mindez egy nyüzsgő metropolisz kellős közepén. Hát itt bizony el lehetne hosszabb időt is tölteni. Nem olyan mint más, Európa történelmét öregbítő nagyvárosok, itt minden a jól értelmezett máról szól.Fantasztikus pasi volt ez a Gaudi. Hogy lehet egy emberbe ennyi fantázia? Biztos sok embernek nem tetszik, eddig én sem voltam a modern építészettől elragadtatva, de ez olyan meseszerű, mintha egy Michael Ende regénybe, vagy akár a Harry Potterbe csöppennénk. Itt van a Sagrada Familia, amely a Világörökség része. Több mint 100 éve épül és még mindig nincs kész. Az építkezés alatt sajnos elütötte Gaudit egy villamos, és meghalt, nem tudta folytatni az álmát. MIndenféle építészeti stílus szerepel benne, semmi értelme nincs és mégis fantasztikus. Vagy a Güell park, ami szintén a Világörökség része. Ez egy 1910-es években épült "lakópark, de olyan kacifántosra sikeredett, hogy senki nem akart benne lakni. Ezért aztán maga Gaudi költözött be a családjával. Vagy a két meseház a Casa Batlló és a Casa Milá, amelyeket szintén Gaudi álmodott meg. Egy ötemeletes bérház, ami olyan, mintha Frédi és Béni a nagyvárosban lakna egy puccos kőkorszaki bérházban. ezt a házat tervek nélkül, csak vázlat rajzok alapján építette Gaudi.Egy önálló katalán építészeti stílust szeretett volna megvalósítani, amit ugyan nem sikerült, mert nem talált követőkre, de ugyanakkor egy sokkal nagyobb "győzelmet" könyvelhet el, azt, hogy Barcelona, mint Gaudi városa a Világörökség részévé vált általa. Aztán ott van a La Rambla, a sétáló utca, amit nagyon élvezek, mert nagyon sok jó cucc van a kirakatokban. Sajnos még egy centet sem költhetünk feleslegesen, mert ki van számítva az ellátmányunk, ezért csak bámészkodunk. Habár a cipok egyaltalan nem drágák.Ha marad egy kis pénzünk, talán majd visszafelé elverhetjük itt. Vannak itt mutaványosok, zsonglőrök, majmos emberek és mindenféle népek, arab árusok,ami magában is egy napos bámészkodást megér. Olzan, mintha ay Andrassy ut k0zepso szakaszan csak vasari forgatag lenne, es csak a szervizuton megy egy ket auto. Azért van Barcának régi része is, ami azért nem annyira régi, mondjuk gótikus, de van római városfal és egy 13.században épült katedrális is, amit a 19. századra fejeztek be. A város közepén van a Montjuic (Zsidók hegye) , amire funicularral a kikotobol lehet eljutni. Innen indul fel a libegő, és a hegy tetejéről az egész Barcelona a tenger és a távoli hegyek is látszódnak. Sajnos erre nem volt időnk, lehet majd visszafelé jövet, akkor is eltöltünk itt egy napot. Van itt állatkert és Aquarium,, gyönyörű parkok, zenélő szökőkút,piacok, amire sajnos szintén nincs időnk. Ami még gyönyörű az a szintén világorökség részét képező Szent Pál kórház. Na és a homokos tengerpart bent a városban.
Habár kétségeim vannak a víz tisztaságát illetően, de hát a tenger hullámzik, és az örökös körforgásban reménykedhetünk, hogy a kosz elkerül bennünket, ha visszafele sikerul benne furodni. Hala Miko nagylelklu adomanyanak egz jot kaveztunk a Guel parkban. Kosz Miki, soksyor elhangzik meg kozottunk a neved az ut soran.
Este felultunk a vonatra, szuper helzunk volt olzan szekekkel amit nemcsak hatra lehetett hajtani, de a szñkbol labtarto jott elo ñs hatalmas hely volt a labunknak es a csomagoknak. Ennek ellenere vegigforgolodtuk az ejszakat, mert a legkondi nagyon mukodott.
Hajnalban szalltunk le a vonatrol, most itt irok az Albergoban, ahol reggeliztunk. Meg nem kaptuk meg a credencialunkat (zarandok igazolvanz) addig nem tudjuk megkezdeni az utat.
Sziasztok, nagyon jol vagyunk, csak Mariának mar kezdettol rossz a hatizsakja, de megoldjuk, egzebkent nagzon hosiesen birja a megprobaltatasokat.
Hat akkor syep napot nekunk es nektek is.

reptér

Ferihegy reptérHajnali 3.50.
Peti hozott ki bennünket a reptérre. Persze én egy szemet nem aludtam, így indulok neki a következő napnak és éjszakának is, amikor valószínűleg szintén nem fogok aludni, mivel azt az éjszakát Barca és Leon között vonaton fogjuk tölteni. Van itt internet lehetőség, ezzel is múlik az idő. Éjszaka van. várakozunk, hajnali 5-kor indul a Wizzair Barcelonába, van még időnk, Aludni nem lehet itt már,.a feszültségem óriási, mindig nagyon be vagyok gazolva a repülőút előtt. Talán egy feles segít. Milen előrelátó vagyok !!!! Nem vagyok egy ivós, de erre az eshetőségre hoztam magammal egy kicsi lapos üveget, hogy a bátorságomat feltunningoljam. Azért ez hihetetlen, hogy felnézek az égre, ott egy hatalmas nagy tömegű, több száz tonnát nyomó szerkentyü, tele emberekkel és fenn marad. (legalábbis remélhetőleg) Tőlem km-ekre ott ülnek fenn az égbolton az emberek. És valószínűleg a fele legalább ugyanúgy be van gyulladva, mint én. Hát nem csodálatos ez a világ! Az a baj, hogy mi ezt olyan természetesenek vesszük, amikor pedig mindez csoda. Hihetetlen, hogy az ember mi mindenre képes !!! Nem csak arra, hogy kitalálta és átlátta a fizikai törvényszerűségeket, de azt is, hogy ennek alapján megépítette a repülőgépet, és ki is próbálta, és az embereknek van bátorságuk és bizalmuk arra, hogy mindennap éljenek ezzel a lehetőséggel. Jaj, azt hiszem össze vissza írok mindent, csak, hogy csökkentsem a feszültséget. Most már aztán elég, visszamegyek a többiekhez. Mari és Marika egészen jól viselik a várakozást. A hátizsákjaink már most nehezek, persze most még mindenféle csemegékkel vannak teletömködve, amik hamarosan elfogynak.
Bocs és kösz a türelmet. Jajistenemisteneeeeem............

Utazás előtt egy nappal

Utazás előtt egy búcsú bulira /tökfőzelék, husival/ találkoztunk a barátnőimmel, hogy utána mindenki szerte repüljön Európába (Németo. Luxemburg és én Spanyolo.). Ezen jeles alkalomból Klári barátnőm (donna Klara) felvette szép új spanyol ruháját és eljárt benne egy legyezős flamencót a tiszteletünkre, (mit ne mondjak, feledhetetlen élmény volt) , majd egy rózsafüzért kaptam tőle, hogy "még véletlenül se feledkezzem meg az út során az imádságról".
Rengeteg elintézni valónk van még. Marika hajnalban érkezett Marosvásárhelyről, nem sokat aludt a buszon, kell az az egy nap még indulás előtt, hogy kipihenje magát, mert aztán 2 napig megint nem igen lesz benne részünk. Én meg itt ülök a dobozok tetején kétségbe esetten, hogy hogyan fog lezajlani nélkülem a lakásfelújítás. De közben sejtem, hogy nem megy az olyan gyorsan, mint ahogy azt képzelem. A nagy része biztosan meg fog várni.Este aztán megint egy búcsú buli Marinál, aki valami finomat alkot nekünk, ki tudja mikor ehetünk megint valami rendes kaját.
Utazás előtt próbálunk egy kicsit ráhangolódni az Útra, habár ez most nagyon nehezen megy mivel ezer féle "praktikus" dolog jár az ember fejében. MIndenesetre hiszünk abban, hogy mindaz, ami történik velünk az Út során, a javunkra fog válni, még ha áldozatok árán is.

Talán a legtalálóbb a Zsoltár szava:
A hegyekre emelem szememet:
honnan jön segítség számomra ?
A segítség az Úrtól jön,
aki az eget és a földet teremtette,
Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad,
nem alszik az, aki őriz téged.
Lám, nem alszik, nem pihen,
aki őrséget áll Izrael felett.
Az Úr a te oltalmazód,
az Úr védelmez jobbod felől.
Nappal nem éget a nap,
s éjjel nem árt neked a hold.
Az Úr megóv minden bajtól, ő vigyáz életedre.
Az Úr megőriz jártadban-keltedben,
mostantól fogva
mindörökké.

Mindenhonnan árad felém az érdeklődés, a szeretet és az együttgondolkodás, sokan gondolatban velem indulnak el az úton, ami nagyon jó érzés, nem csak azért, mert az én személyem is benne van valahol a dolgokban, mert érdeklődnek, szeretnek, drukkolnak nekem, hanem azért, mert bennük is sikerült felkelteni azt a távoli, titokzatos felé irányuló, önmagunkat kipróbálására sarkalló vágyat. Lehet, hogy ez a vágy csak vágy marad, de ezáltal is gazdagabbá válik a vágyakozó. Az ismerőseim között vannak olyanok, akik egész életükben csak úgy elvoltak, mint a befőtt, éltek egyik napról a másikra, azt ugyan nem mondhatom, hogy célok nélkül, de talán kényelemből, talán a konvenciókhoz való ragaszkodás, talán egy pesszimista, minek az? , vagy ki tudja még milyen okok miatt megmaradtak a maguk kis dagonyájában. De hiszem, hogy minden ember úgy született, hogy benne van a vágy, ami előre viszi, a hajtóerő, hogy szebb, jobb, gazdagabb legyen az élete, hogy megnyíljon előtte a világ, csak bizony sok esetben elnyomjuk ezt magunkban, és megmaradunk a szürke, dolgos hétköznapokban, azzal hogy sem időnk, sem pénzünk nincs kilépni és kürlnézni egy kicsit, hogy mi újság a csigaházon kívül. És irány a Balaton, meg a telek.
Úgy látszik a mai keresztények nagyon elkényelmesedtek.Semmilyen áldozatra nem vagyunk hajlandóak.Nagy kegyesen eljárunk a templomba a kijelölt ünnepeken és esetleg még máskor is, ha úgy érezzük, hogy szükségünk van a jó Isten segítségére, áldására, megbocsátására és ennyi. Persze mindenki magából indul ki, ez igaz, de bizony ezt látom a környezetemen is. De vajjon mi az az áldozat, amit nekünk hoznunk kell ? Először is nagyon kell figyelnünk magunkat és egy állandó "jó" állapotba kellene kerülnünk, ami már szerintem igenis nagy áldozat. Nem csak úgy elhatározni, hogy na most én jó leszek, és jót teszek - és gyorsan átvezetem szegény vakot a másik járdára, pedig nem is akart átmenni. Nehéz mindenkihez jónak lenni, mindenkit megpróbálni elfogadni, felismerni azt, hogy mit is akar a másik és kilépni a megszokásaimból, kényelmemből és nyitni a másik felé. .............................
Most, hogy zarándokolni indulok, elgondolkodtam, hogy milyenek is a zarándoklataink ?
Először is rövidek. De még azt a rövid időt sem tudjuk Istennek szentelve tölteni, mert meg kell beszélnünk a mellettünk haladóval a világ folyását, hát még ha ismerősöm is az illető, akkor rögtön meg kell tárgyalunk a harmadik - éppen nem jelenlévő - ismerősünk ügyes bajos dolgait , néha elkapva egy előttünk felhangzó énekfoszlányt,belekapcsolódni egy kicsit és így menni, mendegélni. A hosszabb zarándoklatok általában autóbusszal történnek, eszébe sem jut már senkinek, hogy akár Csíksomlyóra, akár Radnára, akár Rómába, Medjugorjéba és a jeruzsálemi Szent Sírról már nem is beszélek - gyalog is lehetne menni, legalább az utolsó etapban, hogy tényleg hozzunk már egy kis áldozatot is, fáradjunk el, szenvedjünk meg azért, hogy elérkezünk és ott lehetünk ezeken a szent helyeken. A székely emberekben még megvan ez a nem is tudom hogy nevezzem, hagyománytisztelet-e csak, vagy valami olyan belső indíttatás, hogy ezt a hosszú, fárasztó, sokszor több napig tartó gyalogos utat ajánlja fel az Úrnak az ő szenvedéseiért. Egyszer mindenkinek részt kellene vennie egy ilyen "keresztalja" indulásában, vonulásában és visszaérkezésében. Én merem állítani, hogy semmihez nem hasonlítható, örök életre szóló ajándékkal jutalmazza meg Isten az érte áldozatot hozó zarándokokat. Vajjon a Szentföldre hogyan zarándokolnak ma a keresztények ? Valószínűleg csak elmennek, megnézik, imádkoznak egy kicsit, vissza a buszba és kész. Igaz, még nem voltam, nem mondhatok ezért igazán véleményt, de valahogy ezért nem is kívánkozom igazán. Milyen jó lenne, ha valaki megcáfolna, és megtapasztalhatnám, hogy nem így van.
Ezen gondolataim nyomán szeretném én elkezdeni ezt a zarándok utat, és minden áldozatomat felajánlani azokért, akiknek ezzel valóban tartozom.

Ellenőrzés

Csak próba !!!!Nem vagyok egy számítógépes zseni, csak ellenőrizni akartam, hogy valóbam működik ez a dolog, és meg tudom-e nyitni angol nyelvű lapról is. Eddig úgy nézem, hogy igen, de most átváltott magyarra hálIstennek.