Finisterra

Tegnap korán reggel elmentünk a szörnyű ezoterikus bunkerünkből és a zarándokokhoz méltatlanul nagyon kényelmes busszal leutaztunk Finisterrara. 2,5 oras ut volt, de gyönyörű, mivel 3/4 részét közvetlenül a tengerparton tettük meg. Az ócean itt még nem látszik óceannak, csak csendes tengerparti nyaralóhelyek, hatalmas homokos partszakaszokkal, az öblök végén sziklákkal, pineafák, eukaliptusz erdők, és citrom meg örökzöld. Alig látunk így reggel valakit. Végig apály volt, amig mentünk reggel, lűttuk a féloldalra dőlt kicsi, színes halászhajókat a homokos öblökben és végig azon drukkoltunk, hogy ne essen az eső. Imáink meghallgatasra találtak, mert ha nem is hét ágra, de ködosen kisutott a nap, és igy sikerult jól leegnem. Amikor a végcél előtt kilométerekre megpillantottuk a Finisterra-i földnyelvet, az is reggeli msiztikus ködbe burkolózott, de mint megtudtam, szinte mindig abban van, ritkán látni teljes pompájában. A buszrol Finisterra falucskában szálltunk le , éppen a helyi Szent Jakab körmenet közepébe. Ez is milyen nagy ajándék, hogy pont most, és pont itt, ezalatt az egy óra alatt zajlott, amikor megérkeztünk. Nagyon komolyan és ünnepélyesen vonult a falu apraja-nagyja, kelta dudaszóval és ütemes dob pergéssel vitték Szent Jakabot körbe a faluban, végül a templomba. A fldnyelv végében lévő világítótoronyhoz gyalogoltunk egy szép hosszú szerpentinen. A buszon sok ismerős is volt, igy Barbara is velünk jött és Tamás is ott ült az emeletes busz első ablakában és a szállónkról is volt egy-két ismerős. Örömmel üdvözöltük egymást. Végre megláttuk a végtelen óceánt, a félsziget legkiugróbb pontján, ahonnan rohamosan közeledett egy hatalmas felhő reteg, ami el is ért bennünket, úgy beboritott, hogy még egymást sem nagyon láttuk /érdekes, teljesen száraz volt/ és ahogy jött olyan gyorsan el is vonult. Kint ültunk a sziklákon, a félsziget legvégén és csodáltuk a tengert. Erős, meleg szél fújt, lent a mélyben hatalmas hullámok törtek meg a sziklaszirteken. Olyan hihetetlen hogy ott voltunk, hogy elértünk odaig. Már két éve nem láttam semmiféle tengert, ezért most olyan nagy-nagy öröm fogott el, hogy végre....... Olyan érzésem volt, mint amilyen lehetett a Titanic orrában alló párnak. Még az énekük is a fülembe csengett. Valami hihetetlen boldogság érzés fogott el abban a nagy szélben, legszivesebben repültem volna a sirályokkal. Milyen érdekes, a sirályok sohasem mozgatjak a szárnyukat, teljes egeszében a légáramlatokra hagyatkoznak. Miutan elégettük a felesleges holmijainkat (már nem sok felesleges maradt) a zarandok szertartas szerint, összekapaszkodtunk, hálad adtunk a Jóistennek mindenért, ami velunk törtent. Szoval csodalatos napot töltottunk el Finisterrán, megtetézve egy jó estebéddel, ami rántott tintahalból es sültkrumplibol állt, na meg sörből. Keső este érkeztünk haza, az allomason elbucsuztunk Tamastól, aki innen már a reptérre ment, Barbara meg taxival be a szallodájaba. Mi pedig begyalogoltunk a nyomortanyánkra.
.-.-.-.-.-.-.-. masnap csutortok
Ma van az utolso napunk Santiagoba, most mar valoban veget ert az ut. A déli zarandokmisen részt vettünk, nagy élmény volt, meg is könnyeztem egy kicsit, amit elhagytam magam mögött. A vilag legnagyobb fustolojet 6 pap mozgatta, a sok ezer zarandok feje fölött, ismét ugyanaz a félelmetes érzés volt. Nem fogadtam új életet, de lehet, hogy a szerzett tapasztalatok birtokában sok minden meg fog változni bennem. Azt tapasztaltam, hogy akikkel beszeltem, sokmindenkinek hasonlo volt a motivácioja, vagy tönrement a cége, a házassaga, a kapcsolata, kudarcok sorozatavagy betegség érte és ezert ki akart szaladni a vilagból. De a vilagbol nem lehet kiszaladni, nem lehet elszaladni a problémák elől, éppen ez benne a rókafogta csuka, hogy itt aztán kénytelen vagy a nagy magünyodban szembesulni a dolgokkal. Ez törtent mindazokkal, akik ezt megosztottak velem. Szerencsémre az én életemben nem törtent olyan dolog, ami elől el kellett futnom, inkább a kiváncsisag hajtott, de engem is megérintett ez az önmagamba való tekintés. Azt gondolom, hogy hosies harcot folytattam a türelmemért!!!! Senkinek nem a hibája, csak a sajat magamé, tehat ne vegye magára se Mari, se Marika, se senki, csupán az én nagyon türelmetlen termőszetemmel volt a baj, ha volt baj. A szentmise alatt elottem zajlott egy szép jelenet, amikor Mari átadta a tömegben alló, hatalmas hátizsakot tartó fiatal francia nőnek az ülohelyét, mert látszott, hogy halálosan faradt volt, fázott és beteg is lehetett .Éppen beérkezett a zarándokmisére, biztosan nagyon sietett hegyen-volgyon at. Látszott, hogy ez neki fontos lehet. Ő is egyedül zarándokolt. Miután nagy nehezen elfogadta Maritól a helyet, Mari leült a háta möge az én labamhoz. Egyszer csak a zarandoknő a szentmise alatt hátranyújtotta a kezet, Mari megfogta es egy ezüst gyűrű volt benne, szeretete es hálája jeléul. Valószínű, hogy ennek a zarándoknak ez is egy olyan éppen jókor jött aprócska csoda volt, mint ahogy nekünk is az utunk tele volt ilyen apro gesztusokkal, nem is tudom felsorolni azt a sok mosolyt, az eppen jokor erkezett jó szót, segítséget vagy informaciot.

Szentmise es ebéd után megnéztuk a zarandok múzeumot és a galego néprajzi múzeumot, nagyon igenyes es érdekes volt mindkettő. A galiciaiak mindig nagyon szegények voltak, rosszul termő köves foldjeik vannak, örökös eső, mindenük kőből van, a házuk, a keritesük, sokszor meg a bútoraik is. Ennek ellenére tiszta, dolgos emberek, akik a tenyérnyi kicsi termőföldjükön igyekeznek megtermelni mindent, amire szüksegük van.
Mostanra már nagyon elfaradtunk mindannyian, a varosban valo jarkalas sokkal jobban kifáraszt mint a hátizsákos gyaloglás. Este még egy szép gesztussal búcsúzott tőlünk Santiago. Amint az utcakon kóboroltunk, belecsöppentünk a helyi muzsikusok utcai koncertjebe, akik Suppe és más
könnyed, szép muzsikat jatszottak. Közben kitisztult az ég és az utca kövén ülve gyönyörködhettünk ebben az utolsó szép együttes benyomásba, a zenében es a látványban. Köszönjük Santiago ! Most éjszaka kiszöktem az ezoterikus barlang előterébe, mert nem tudok aludni és van 15 percnyi internet lehetősegem.
Holnap illetve már ma reggel indulunk haza, illetve repülővel Barcelonába és egy ott eltöltott nap utan haza. Nem tudom hogy, hiszen hajnali 1/4 4 és még egy szemhunyást sem aludtam, mert a felettem alvó ferfi ráugrott az amúgy is fájós lábamra és valószinűleg eltort. Érdekes, ennek ellenére még ezt az elvarázsolt, lerobbant szállást is elfogadhatónak, sőt kedvesnek látom, most már. A sarokban a zarándokok által véglegesen itthagyott botok szomorkodnak. Legalább 8-10 db. különböző bot, a síbotoktól kezdve a vastag, de könnyű zarándokbotokig, görcsös faágak, stb. Ezek még biztosan lesznek valakiké. Vajjon kik fognak ezekkel a bontokkal végigmenni az Úton? És lehet, hogy akik végigmennek az úton, ide fognak megérkezni és itt fogják megint lerakni a botjaikat ? Milyen érdekes körforgás ! De valószínűleg így lehet ez.
Hát Isten veled Santiago, Isten veled zarándokélet, holnap már ismét "turista" leszek Barcelonában, hátizsák nélkül, ajándékokat vadászva.