Ahogy egyre közeledünk Santiagóhoz, úgy nő a zarándokok száma. Hátizsak nélkul, csaladok, csoportok mennek az uton. Szerencsere már nincs igazi "szezon", igy van lehetőseg még néha egyedül is lenni. Az eukaliptusz erdők fantasztikusak, olyan illat van benne, mint ha eu.kal. cukrot szopogatnál, kitisztul a tüdőd és az orrod tőle. Az epületek kezdenek kevesbé jellegzetesek lenni, viszont nem olyan elhanyagoltak, szép portkk, megművelt földek, egyre gyakrabban kicsi bárok (habár most reggel majd meghaltunk egycaffe con lecche-ért, de csak 9 óra korül találtunk egy kis faluban egy bárra, pedig még sötetben indultunk. Kesőn világosodik, reggel 8 korül kezd derengeni, amikor ma reggel is deres volt a fű és ködbe borultak a mezők, csak amint felkelt a nap, akkor tisztult ki a latóhatár. Ma együtt mentem Tamással, a magyar fiúval, legalabb másfél órán keresztül, nagyon érdekes es tanulsagos volt vele beszélgetni. De mennyire érdekes, hogy akikkel eddig beszélgettem, mindenkinek hasonló benyomásai vannak. A lényeg az, hogy ennyi idős korára az ember eljut oda, hogy már nagyjábol ismeri saját magát, kivéve azokat a váratlan helyzeteket, amivel még nem talalkozott. Tehát a nagy ömegismerés elmarad, helyette talán az, hogy tudatosulnak a dolgok, van időnk megfogalmazni magunknak azt amit eddig is tudtunk, de nem fogalmaztunk még meg, nem foglaltuk össze. Néha össze kell foglalni a dolgokat, hogy ne folyjanak szét. Megbeszéltük Tamással, hogy bizonyos helyzetekben mik a fontosak a számunkra, fontossági sorrendeket állitottunk fel, a saját magunk és a környezetünktől való elvárásokra. És arra is, hogy mi mit tudunk adni es egyáltalán mit akarunk adni. Tamás elmeselte - sajnos abból kimaradtunk éppen - hogy az egyik zarándokszálláson az útja során, egy közös ima alkalmával mindenki leirta egy papirra, hogy ha nehéz helyzetbe kerülne, mi lenne az az egy mondat, amit szivesen hallana. Utána közös kalap és mindenkinek jutott egy mondat. Es az az egy mondat az övé lett és mindenki nagyon örult a saját üzenetének, végigkiserte az útja soran. Ő azt kapta, hogy: Ne félj, nem vagy egyedül, veled vagyok az idő végeztéig ! Tamás nem igazán hívő legalábbis úgy vettem ki a szavaiból, éppen ezért őt ez a mondat, ez az üzenet különösen nagy hatással volt rá.
Ma 1 ora korul ertünk be az albergebe, Arca de Pino szélére, ahol már sor allt, de azért sikerült helyet kapnunk. Lezuhanyoztunk (eleg koedukált) es irany a bár, ami nagyon szép és a zarandok menű nagyon finom, mint mindig. A spanyolok értik a dolgukat, mindig finom a kaja és a mellékhelyisegek is mindig gyönyorű tiszták. Itt biztos nagyon szigorú az ANTSZ. Tehát a mai menü: előetel: ensalad mix (salatak tonhallal, tojassal, hagymával), 3 hatalmas sült oldalas (isteni fűszerezéssel) sültkrumplival, - a tübbiek grillezett csirkemellet ettek es előételnek tészta salátát, amibe hal, sonka volt. A desszert vagy torta de Santiago (madulas torta - ami legalabb olyan finom mint nalunk az IKEA-ban a mandula torta), vagy juhsajt birsalmával. Ez mint már irtam előbb, gall specialitás. Persze mindehhez tinto vino (amennyit meg tudsz inni) előtte pedig a szokásos szőlőhéj pálinka, mindíg néznek is csodalkozva a spanyolok, hogy hogy tudjuk evés előtt meginni. De mi mondtuk, hogy bármikor. Most az egész délutánunk szabad, nem tudunk már tovabb menni, még 2o km Santiago, csak holnap dél korül szeretnénk beérni, nem sietni, kiélvezni az útnak minden km-ét, hiszen már olyan kevés van hátra. Barbara az ujdonsült bartánőnk (két napja mar velünk jön) ma leserült menthetetlenül, csupa vízholyag a lába, nem birt egy lépést sem tenni tovább, egy kicsi falucska közepen adta fel. A helyiek segitségével hivtunk egy taxit, azzal jött el a szállásig, talan már holnapra jobb lesz neki. De innen már muszáj gyalog jönnie, mert nem kapja meg a credencialját különben,ha nem pecsétel útközben. Megpróbaltam feltölteni a képeket, de a program csak spanyolul műkodik, habár már "perfekt" beszélek a kezemmel, lábammal spanyolul, de ezt sajnos nem értem, igy ezt az élvezetet nem tudom nektek megadni, hogy láthassátok utunkat képekben. Ahogy kozeledünk az utunk végéhez, újra es újra találkozunk azokkal az emberekkel, akiket már elhagytunk, akikkel beszelgettünk, akikkel együtt aludtunk, és kedves ismerősként köszöntjük őket, örülünk, drukkolunk egymasnak. Az idő megint borongosra vált, de amikor süt a nap, akkor kellemes, igazi kirandulóidő, nincs kánikula mint otthon, csak kb 25 fok. Amikor eljöttem internetezni, Mari es Marika kidőltek, nagyban aludták délutani álmukat, most már vissza kell menjek, mert keresni fognak.
Hola manjana!!!!
Ma 1 ora korul ertünk be az albergebe, Arca de Pino szélére, ahol már sor allt, de azért sikerült helyet kapnunk. Lezuhanyoztunk (eleg koedukált) es irany a bár, ami nagyon szép és a zarandok menű nagyon finom, mint mindig. A spanyolok értik a dolgukat, mindig finom a kaja és a mellékhelyisegek is mindig gyönyorű tiszták. Itt biztos nagyon szigorú az ANTSZ. Tehát a mai menü: előetel: ensalad mix (salatak tonhallal, tojassal, hagymával), 3 hatalmas sült oldalas (isteni fűszerezéssel) sültkrumplival, - a tübbiek grillezett csirkemellet ettek es előételnek tészta salátát, amibe hal, sonka volt. A desszert vagy torta de Santiago (madulas torta - ami legalabb olyan finom mint nalunk az IKEA-ban a mandula torta), vagy juhsajt birsalmával. Ez mint már irtam előbb, gall specialitás. Persze mindehhez tinto vino (amennyit meg tudsz inni) előtte pedig a szokásos szőlőhéj pálinka, mindíg néznek is csodalkozva a spanyolok, hogy hogy tudjuk evés előtt meginni. De mi mondtuk, hogy bármikor. Most az egész délutánunk szabad, nem tudunk már tovabb menni, még 2o km Santiago, csak holnap dél korül szeretnénk beérni, nem sietni, kiélvezni az útnak minden km-ét, hiszen már olyan kevés van hátra. Barbara az ujdonsült bartánőnk (két napja mar velünk jön) ma leserült menthetetlenül, csupa vízholyag a lába, nem birt egy lépést sem tenni tovább, egy kicsi falucska közepen adta fel. A helyiek segitségével hivtunk egy taxit, azzal jött el a szállásig, talan már holnapra jobb lesz neki. De innen már muszáj gyalog jönnie, mert nem kapja meg a credencialját különben,ha nem pecsétel útközben. Megpróbaltam feltölteni a képeket, de a program csak spanyolul műkodik, habár már "perfekt" beszélek a kezemmel, lábammal spanyolul, de ezt sajnos nem értem, igy ezt az élvezetet nem tudom nektek megadni, hogy láthassátok utunkat képekben. Ahogy kozeledünk az utunk végéhez, újra es újra találkozunk azokkal az emberekkel, akiket már elhagytunk, akikkel beszelgettünk, akikkel együtt aludtunk, és kedves ismerősként köszöntjük őket, örülünk, drukkolunk egymasnak. Az idő megint borongosra vált, de amikor süt a nap, akkor kellemes, igazi kirandulóidő, nincs kánikula mint otthon, csak kb 25 fok. Amikor eljöttem internetezni, Mari es Marika kidőltek, nagyban aludták délutani álmukat, most már vissza kell menjek, mert keresni fognak.
Hola manjana!!!!
