Kelta-föld

A Caminó a keresztény legendával ellentétben nem csak Szent Jakab nevéhez füződő út, hanem sokkal előbb, az Európa területén élő ősi kelták voltak azok, akik először járták ezt az utat, a szárazföldtől az általuk akkor ismert Föld végéig, vagyis a Finis-terráig. A keltákat hagyományosan a gallokkal azonosították sokáig, (lásd Galicia), azonban nem így van egészen, a gallok csak egy népcsoportja volt a keltáknak, de ezen kívül a bretonok, a skótok, welsiek is mind kelta eredetű népek, sőt van ahol még az ősi kelta nyelvet beszélik, (lásd pl. Wales) Vagy a itt Galiciában a galegót. Ha jól tudom, még Magyarország területén is voltak kelta települések, így Győr (Arrabona), Szekszárd stb. Ez az egész kelta nép legenda olyan misztikus, számomra olyan Gyűrűk urás. És minden megvan ahhoz ezen a ködbe vesző, titokzatos tájon, hogy tündéreket, törpéket, manókat, orkokat képzeljen el az ember egy egy fa vagy szikla mögött, a szél hangjának, a fény jelenségeknek különös jelentőséget tulajdonítson. Nagyon élvezem. Ez is játék ! A képzelettel. Ehhez hozzájárul még az éjszaka fölötted húzódó csodálatos Tejút (lásd a bloggom elején a nagy képet), amely végigkísér az utad során, szinte vezetve a zarándokokat a Végtelen felé, a Föld végéig, ahol véget ér az általunk ismert világ. És ott a távolban beleszakad a végtelen óceánba. És levetve és elégetve piszkos, elnyűtt ruháinkat (átvitt értelemben is) , elkezdődhet számunkra egy új élet, na persze, csak ha nagyon odafigyeltünk magunkra az Úton. Nem véletlen, hogy a zarándok utak mindig valamilyen földkisugárzás, kozmikus erővonal mentél alakultak ki, ahol testi és lelki energiát meríthetnek a vándorok a megpróbáltatásaikhoz. Ilyen Út a mienk is, ez tudományosan is kimutatható, nemcsak placebo. Az is a hivatalos neve, hogy Út a Csillagmezőn nyugvó Szent Jakabhoz: Santiago del Compostella.

Hat megerkeztunk

Egyetlen napunkat sem éreztem ilyen kín-keservesnek, mint a mai napot. Szemerkélt az eső, es eleg sokat kellett hegynek felfele menni. Az is benne volt, hogy nincs tovább, meg fogunk érkezni. Amikor elindultunk, reggel 7-kor még benn e szállás mellett egy jó kis kávézóban megreggeliztunk, es tele hassal és fájos lábakkal vágtunk neki az utnak . Ez már eleve nem volt jó indítás. Az úton a várnal kevesebb emberrel találkoztunk. Talán a szemerkélő eső miatt ? Monte Gozo (az Örom hegye) kb. 5 km-re van Santiagtól, az az a hely elvileg, ahonnan a fáradt vándor megpillanthatja először Santiago katedralisának tornyait. A csalódasom ott kezdőtött, hogy sehol semmilyen torony, csak a város külso részét látod, meg a felüljárókat és egy nagy, ronda emlékművet a Gozo tetején, amit igaz ugyan, hogy II. János Pál pápa ittjártakor megáldott. Viszont érdekes volt, hogy az emlekmű tövébe a vándorok letették a rossz cipőjüket, ruháikat, köveket és mindenféle dolgot, amit végig cipeltek az uton. A városba valo bemenet is keserves volt, nekem legalabbis. Most jutott el a tudatomig, hogy nem zarándokolhatok tovabb, beérkeztem a nagyvárosba, hiába szent város, akkor is csak egy nyüzsgo turistaközpont, ahol vége a jó világnak. Éppen a hatalmas zápor előtt sikerült találnunk utunk során a legbizzarabb zarandokszállást, ami kinai pagodának van alcazva keves fénnyel, kínai lámpakkal, szines falakkal es mindez egy sötet alagsori helyiségben . Mindegy, egy zarandok ne sirankozzon. Megfürödtünk és irány a kb. 2 km-re levő városközpont, ami viszont a várkozasnak megfeleloen gyönyörű. Az igazi városnezest holnaputanra halasztjuk, mert holnap irany tovabb Finisterra, a Föld vége, ahogy a középkori emberek hitték. Sajnos oda már csak busszal tudunk elmenni, mert kevés az idoőnk. Az idő pocsék, az itteni emberek azt mondják, hogy holnap menjünk inkább, mert azután még sokkal rosszabb lesz az idő. A városban osszefutottunk régi kedves zarandoktarsainkkal . A katedrálisba vezetett az első utunk, miután kiváltottuk a zarándok útlevelet, vagy oklevelet, ami latinul van írva egy diszes papirra, otthon be lehet keretezni örök emlékként. A zarándokhivatal egy igazi komoly hivatal volt, ahol több ügyintéző szolgálta ki a sorbanálló zarándokokat. Végre itt a katedrális, megérkeztünk. Vannak zarándokok, akik hasra vetik magukat hátizsákostól, mint a zarándokok Mekkában és megcsókolják a földet. Felmentünk a főoltárhoz es megöleltuk az apostolt, aki ott trónol a templom kozepén, és két szerzetes vigyázza. Hálat adtunk, hogy baj nélkül elérkeztunk utunk végéhez. Sajnos az igazi zarandokmisét holnaputánra kell halasztanunk Finisterra miatt, amikoris felolvassak az aznap ill. előző nap beérkező zarándokok nevét. Itt latható a világ legnagyobb füstölője, szinezüstből, hat pap kell hozza, hogy mozgassak. Hatalmas erővel leng a szentmise bizonyos része alatt a fejünk fölött. Félelmetes ! Rengeteg a közepkori emlék és úgy egyébkent minden Szent Jakabról szól, a szobrok, az utcak, a szökőkutak, a bárok, stb. Nagyon elfaradtunk. Azért nagyon felemelő erzés azokon a kikoptatott köveken sétálgatni, amelyet már sok millio zarándok koptatott előttünk, nem csak túristak, hanem igazi zarándokok, akik valamilyen nemes cellal érkeztek ide, hogy letegyek Isten előtt a terheiket, a régi életüket, hogy új Camino kezdődhessen a számukra.
Buanos noces.