hazatérés

Hát véget ért az út ! Azon csodalkozom magamban, hogy minden olyan siman ment. MIndenhova odaertunk, mindent megtalaltunk, nem tevedtunk el, nem veszítettunk el semmit (illetve Mari a francia zarandoklánytol kapott ezust gyurut a reptéren való alvás alatt valoszínüleg lesodorta az ujjáról. (Ez egy jel talán ? De minek a jele ? ), nem lettünk betegek. Az egyetlen negatívum, hogy egy dekát sem fogytam, mivel nagyon ügyeltem a finom kaloriák bevitelére, pedig minden nap komoly fizikai megterhelést jelentett.
Hosszu, fáraszto utazás után érkeztunk haza. Tegnap reggel indultunk 9-kor Santiagobol ki a reptérre. 13.20-ra érkeztunk Barcelonába, ragyogo napsütésben. Olyan alacsonyan szállt a helyi járat, hogy mindent közelről láttam, végig egész Spanyolföldet. Hát elég kietlen látvány volt. Főleg a középső részén hatalmas sziklás táblák, sehol egy fa, csak kő, kő, kő és néha egy kis folyó, de nem bővizüek. Az útjaik is inkább földutak, ott azokon az elhagyatott tájakon, ritkán egy falu, de volt úgy, hogy percekig egytelen falut sem láttam a repülőről. Mi a Camino második felét tettük meg, ott szerencsére már másmilyen volt a táj, sokkal zöldebb, változatosabb, igaz ugyan, hogy az elején Burgostól kezdődik a nagy "vörös síkság" amiben azért volt részünk 36 fokos hőségben vagy két napig.
Tehát megérkeztünk Barcelonába, ott sikeresen vettük az akadályt a repérről a Saints-ig (főpályaudvar), ahol beraktuk a mochilláinkat (hátizsák) a csomagmegőrzőbe, és irány a város.
Sajnos rossz lóra tettünk, km-eket gyalogoltunk, a széles sugárutakon, - igaz ugyan, hogy közben végre megláttuk Gaudi házát a Casa Bailto-t amit tervek nélkül épített. Hatalmas sor állt előtte, ezért csak kívülről csodálhattuk az öt emeletét. Kevés időnk volt a városban, - ami sikertelen ajándékvadászattal telt el - mert 7.30-kor már fel kellett szállnunk a Gironai vonatra, hogy elérjük azt utolsó reptéri buszt. Gironába a buszpályaudvari restiben ettük meg az utolsó vacsoránkat, ami nagyon pocsék volt, pedig szerettük volna megünnepelni a búcsúzást, a Mária napot és az én szülinapomat.
Reptér éjszaka. 5.30-kor kellett hajnalban becsekkolnunk, ezért kénytelenek voltunk kint tölteni az éjjelt megágyazva egy széken és egy csomagtoló kocsin. Mindenki ezt tette és én a várakozáson túl egészen jól aludtam kb. 3 óra hosszat. Mariék is. Kár, hogy nem fényképeztem le Marit, beöltözve beduin múmiának a hálózsákjában és a kendővel bekötött szemével. Kávé, kávé, kávé.!!!!

Most már itthon vagyunk, egyenlőre a fáradtságtól nem fáj a szívem, hogy vége lett, mert most az jár a fejemben, hogy milyen jó, hogy van az embernek otthona, ahova hazatérhet. Akármilyen is, mint most az enyém, ami lakásszétverés és lomtalanítás előtti állapotban várt engem haza tárt karokkal. Még jó is, hogy ez így alakult, ez a lomtalanítás is beleillik a képbe, lehetőséget ad arra, hogy másképpen rendezzem be az életemet, kiszórjak mindent, ami felesleges, egy kicsit változtassak az eddig megszokottakon. De félek, hogy ez fizikailag nagyobb falat lesz számomra, mint az egész Camino. Szóval mindig jó hazaérkezni, kell egy biztos pont az ember életébe, egy hely, ahol lehajthatja a fejét, egy hely ami az övé és az lesz holnap is és azután is, és amikor távol van, akkor van mire gondolnia, van miután vágyakoznia. Éppen ebből a meggondolásból - gondolom én - Marika még ma éjszaka továbbutazik Vásárhelyre .