Villafranca del Biarzo

Ma hajnali 6-kor indultunk el Ponferrádábol, elég hideg időben. Már a város szélén elveszítettük a kagyló jelzést, ezért eltévedtünk. Az irány jó volt, csak az út nem, ipari negyeden mentünk hosszan, ,kerámia gyárak között. Mire megvirradt kiértünk a városból, és egy hosszú-hosszú és fáradtságos úton indultunk Cacabelos felé. Cacabelos egy nagy fehér falu, vagy kicsi város, eegyetlen hosszú főutcával, nem tudom, de nekem inkább olyan mexikóinak tűnik. Piactér, sziesztázó emberek, hőség, legyek, piac, hosszú, forró utcák, egy kis árnyékot adó oszlopsorral, templomok, kutyák. Délre 30 fok fölé ment a hőmerő, nagyon szenvedtünk, habár gyönyörű tájakon, végig szőlőhegyek között mentünk. Szőlő és szeder, szőlő és szeder. Ez váltotta egymást, de a szőlő még egy kicsit savanykás (azért meg lehet enni) , viszont a szeder édes mint a méz és rengeteg van belőle. Szomjoltónak is jó. Közben Barbara a tegnapi magyar lány is elhúzott tőlünk, és az amerikai bicajos fiúk is kerülgettek bennünket az úton. Nem is értem, nekik már régen árkon-bokron túl kellett volna lenni a biciklivel, hiszen Rabanalban találkoztunk velük, jó pár nappal ezelőtt. 2 óra körül értünk Villafrancába, ami egy eldugott kis városka a hegyek között, több dombra épülve, hatalmas hegyekkel körülvéve. Holnap azokat másszuk majd meg, már előre félek, mert birjuk ugyan, de megint nagyon meleg lesz. Egy ilyen kicsi városban három hatalmas nagy katedrális van, elképesztő. A városka is nagyon kedves, szűk kis utcákkal, amihez képest egy hatalmas nagy parkkal, folyóval. A szálló nagyon baráti, egy kicsit a városka szélén van, egy hegyoldalban, nagy kerttel. Nem messze egy másik szálló, amit istállóból alakítottak ki, tömegszállás, még szerencse, hogy Barbara, aki előbb ért be mint mi, szólt nekünk, hogy ne oda menjünk. Megismerkedtünk és Ponferrada utántól együtt jövünk vele, aki egy magyar lány, 38 éves, nagyon helyes és napi 35-4o km-t megy. Mos éppen nem, mert faj a lába. és elege van. Nekem is van egy hatalmas nagy vizhólyagom, most fogom megvarrni. Előtte még kimossuk a ruháinkat. Sajnos várnak a gépre, ezért most be kell fejezzem. Ja délutan egy hatalmasat fagyiztunk egy árnyas sikatorban (köszi Mikó!) . Varakozáson felül jól érezzük magunkat, csak nincs lehetőseg géphez jutni, de majd talán éjszaka. Elmondhatom, hogy testileg és lelkileg is jól vagyunk, a kisebb fájdalmakat és villongásokat kivéve. Nagyon megpróbálunk alkalmazkodni. Ez elsősorban Marikára igaz, szinte már fáj a szívem, hogy mennyire igyekszik alkalmazkodni. Nekem és Marinak ez már nehezebben megy, de azért mi is igyekszünk. Nehéz két dudásnak egy csárdában. Persze vannak apróbb összecsapások, amit mindannyian jó szívvel zsebelünk be (és némi kis könnyel Marika részéről). Elhatároztam hogy nem tartogatok semmiféle sérelmet magamban - amúgy is ilyen a természetem - , hanem rögtön elmondom, legyünk túl rajta, így mindenkinek van alkalma változtatni, pro és kontra. Azért ez nem sürün fordult elő, legalábbis eddig. Azért én azt mondom, hogy ennyi belefér. Nem is lenne igazi, ha egy ilyen fárasztó, nehéz helyzetben minden simán menne. Ilyen csak a mesében van. Végre megszabadultunk a zacskós leveseink felétől. Barbarát is meghívtuk. A boltba vásárolt kajákat (sajt, felvágott, saláta) ettük. egy kis vörösborocskával leöblítve. Este kiültünk a szálló elé beszélgetni egészen sötétedésig. (Itt sokkal később sötétedik mint nálunk) Minden szállón 10 órakor villanyoltás és nem is kell nagyon altatni az embereket, mert mindenki kellőképpen fáradt. Most már inkább a fenti ágyakra pályázok, mert az emeletes ágyak alsó része nagyon szűk és levegőtlen, fenn meg legalább egy kis tér van és főleg jobb a levegő.(igaz ugyan, hogy létra viszont ritkábban van a felső ágyakhoz).