Már egy hete itthon vagyunk.

Már egy hete itthon vagyunk. Nehezen ment a visszailleszkedés, éjszaka álmomban még most is gyaloglok, ami nagyon jó érzés. Lehet, hogy mégis végig kellett volna csinálnom az egész utat ? Mert valami hiányérzet maradt bennem, ami máris arra hajtja az agyamat, hogy jövőre vagy utána ismét útnak induljak. De az is lehet, hogy most menekülök visszafelé, mivel itthon szörnyű állapotok uralkodnak a lakásfelújítás miatt ? De nem, nem hiszem, hogy ez lenne az oka, sőt, azt gondolom, ez az út megedzett arra, hogy sokkal több mindent elviseljek jó szívvel, mint eddig tettem volna. Csak itthon a való életben minden olyan bonyolult, még ha igyekszem leegyszerűsíteni a dolgokat, akkor is.

A santiagoi zarándok múzeumban találkoztam egy vers idézettel, ami nagyon a szívemhez szólt. Itt most szeretnék a görög költőnek Kavafisznek az egész versével búcsúzni a bloggomtól, mert nekem nagyon sokat mondott. Ahogy a költő mondja Odusszeusznak, hogy járjon bármerre is, lásson minél többet, merítsen minél többet, legyen ott minél tovább, de végső útja haza vezessen Ithakába, az otthonába. Így van ez, menj, láss világot, ismerj meg más kultúrákat, más élethelyzeteket, köss barátságokat, élvezd az út adta örömöket, de minden gondolatod, és minden utad a hazád, az otthonod legyen, ahová mindíg visszatérhetsz és aminek mindent köszönhetsz.

Ithaka

Ha elindulsz Ithaka felé,
válaszd hozzá a leghosszabb utat,
mely csupa kaland és felfedezés.
A Küklopszoktól és Laisztrügónóktól,
s a haragvó Poszeidontól ne félj.
Nem kell magad védened ellenük,
ha gondolatod tiszta és egyetlen
izgalom fűti testedet és lelkedet.
A Laistrügónokkal, Küklopszokkal, a
bősz Poszeidőnnal sosem találkozol,
hacsak lelkedben nem hordozod őket,
hacsak lelked nem áll velük utadba.

Válaszd hozzá a leghosszabb utat.
legyen minél több nyári hajnalod,
mikor - míly hálás örömmel! - először
szállhatsz ki sose-látott kikötőkben.
Állj meg a főniciai pultok előtt,
válogass a jó portékák között,
ébent, gyöngyházat, borostyánt, korallt,
és mindennemű édes illatot,
minél többet az édes illatokból.

Járj be minél több egyiptomi várost,
s tanulj tudósaiktól szüntelen.
Csak minden gondolatod Ithaka legyen;
végső célod, hogy egyszer oda juss,
de ne siess az úttal semmiképp.
Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon,
s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.
Neki köszönöd a szép utazást,
mit nélküle sosem tehettél volna meg,
hát mi mást várhatnál még Ithakától ?
Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is;
a szerzett tudásból s tapasztalatból
máris megtudhattad, mit jelent Ithaka.



Kívánom mindenkinek, aki elolvassa ezt a kis írást, hogy jusson el egyszer odáig, hogy tudatosan elinduljon a saját maga Caminóján, bárhol is van az, akár Spanyolországban, akár itt Magyarországon, akár csak saját magában elmélyedve. szánjon arra időt, hogy végiggondolja, mit tudna ezentúl másképpen, jobban csinálni és mi az amit még tudna adni a másiknak, amit eddig még nem tett meg.
Buon Camino !

hazatérés

Hát véget ért az út ! Azon csodalkozom magamban, hogy minden olyan siman ment. MIndenhova odaertunk, mindent megtalaltunk, nem tevedtunk el, nem veszítettunk el semmit (illetve Mari a francia zarandoklánytol kapott ezust gyurut a reptéren való alvás alatt valoszínüleg lesodorta az ujjáról. (Ez egy jel talán ? De minek a jele ? ), nem lettünk betegek. Az egyetlen negatívum, hogy egy dekát sem fogytam, mivel nagyon ügyeltem a finom kaloriák bevitelére, pedig minden nap komoly fizikai megterhelést jelentett.
Hosszu, fáraszto utazás után érkeztunk haza. Tegnap reggel indultunk 9-kor Santiagobol ki a reptérre. 13.20-ra érkeztunk Barcelonába, ragyogo napsütésben. Olyan alacsonyan szállt a helyi járat, hogy mindent közelről láttam, végig egész Spanyolföldet. Hát elég kietlen látvány volt. Főleg a középső részén hatalmas sziklás táblák, sehol egy fa, csak kő, kő, kő és néha egy kis folyó, de nem bővizüek. Az útjaik is inkább földutak, ott azokon az elhagyatott tájakon, ritkán egy falu, de volt úgy, hogy percekig egytelen falut sem láttam a repülőről. Mi a Camino második felét tettük meg, ott szerencsére már másmilyen volt a táj, sokkal zöldebb, változatosabb, igaz ugyan, hogy az elején Burgostól kezdődik a nagy "vörös síkság" amiben azért volt részünk 36 fokos hőségben vagy két napig.
Tehát megérkeztünk Barcelonába, ott sikeresen vettük az akadályt a repérről a Saints-ig (főpályaudvar), ahol beraktuk a mochilláinkat (hátizsák) a csomagmegőrzőbe, és irány a város.
Sajnos rossz lóra tettünk, km-eket gyalogoltunk, a széles sugárutakon, - igaz ugyan, hogy közben végre megláttuk Gaudi házát a Casa Bailto-t amit tervek nélkül épített. Hatalmas sor állt előtte, ezért csak kívülről csodálhattuk az öt emeletét. Kevés időnk volt a városban, - ami sikertelen ajándékvadászattal telt el - mert 7.30-kor már fel kellett szállnunk a Gironai vonatra, hogy elérjük azt utolsó reptéri buszt. Gironába a buszpályaudvari restiben ettük meg az utolsó vacsoránkat, ami nagyon pocsék volt, pedig szerettük volna megünnepelni a búcsúzást, a Mária napot és az én szülinapomat.
Reptér éjszaka. 5.30-kor kellett hajnalban becsekkolnunk, ezért kénytelenek voltunk kint tölteni az éjjelt megágyazva egy széken és egy csomagtoló kocsin. Mindenki ezt tette és én a várakozáson túl egészen jól aludtam kb. 3 óra hosszat. Mariék is. Kár, hogy nem fényképeztem le Marit, beöltözve beduin múmiának a hálózsákjában és a kendővel bekötött szemével. Kávé, kávé, kávé.!!!!

Most már itthon vagyunk, egyenlőre a fáradtságtól nem fáj a szívem, hogy vége lett, mert most az jár a fejemben, hogy milyen jó, hogy van az embernek otthona, ahova hazatérhet. Akármilyen is, mint most az enyém, ami lakásszétverés és lomtalanítás előtti állapotban várt engem haza tárt karokkal. Még jó is, hogy ez így alakult, ez a lomtalanítás is beleillik a képbe, lehetőséget ad arra, hogy másképpen rendezzem be az életemet, kiszórjak mindent, ami felesleges, egy kicsit változtassak az eddig megszokottakon. De félek, hogy ez fizikailag nagyobb falat lesz számomra, mint az egész Camino. Szóval mindig jó hazaérkezni, kell egy biztos pont az ember életébe, egy hely, ahol lehajthatja a fejét, egy hely ami az övé és az lesz holnap is és azután is, és amikor távol van, akkor van mire gondolnia, van miután vágyakoznia. Éppen ebből a meggondolásból - gondolom én - Marika még ma éjszaka továbbutazik Vásárhelyre .

Finisterra

Tegnap korán reggel elmentünk a szörnyű ezoterikus bunkerünkből és a zarándokokhoz méltatlanul nagyon kényelmes busszal leutaztunk Finisterrara. 2,5 oras ut volt, de gyönyörű, mivel 3/4 részét közvetlenül a tengerparton tettük meg. Az ócean itt még nem látszik óceannak, csak csendes tengerparti nyaralóhelyek, hatalmas homokos partszakaszokkal, az öblök végén sziklákkal, pineafák, eukaliptusz erdők, és citrom meg örökzöld. Alig látunk így reggel valakit. Végig apály volt, amig mentünk reggel, lűttuk a féloldalra dőlt kicsi, színes halászhajókat a homokos öblökben és végig azon drukkoltunk, hogy ne essen az eső. Imáink meghallgatasra találtak, mert ha nem is hét ágra, de ködosen kisutott a nap, és igy sikerult jól leegnem. Amikor a végcél előtt kilométerekre megpillantottuk a Finisterra-i földnyelvet, az is reggeli msiztikus ködbe burkolózott, de mint megtudtam, szinte mindig abban van, ritkán látni teljes pompájában. A buszrol Finisterra falucskában szálltunk le , éppen a helyi Szent Jakab körmenet közepébe. Ez is milyen nagy ajándék, hogy pont most, és pont itt, ezalatt az egy óra alatt zajlott, amikor megérkeztünk. Nagyon komolyan és ünnepélyesen vonult a falu apraja-nagyja, kelta dudaszóval és ütemes dob pergéssel vitték Szent Jakabot körbe a faluban, végül a templomba. A fldnyelv végében lévő világítótoronyhoz gyalogoltunk egy szép hosszú szerpentinen. A buszon sok ismerős is volt, igy Barbara is velünk jött és Tamás is ott ült az emeletes busz első ablakában és a szállónkról is volt egy-két ismerős. Örömmel üdvözöltük egymást. Végre megláttuk a végtelen óceánt, a félsziget legkiugróbb pontján, ahonnan rohamosan közeledett egy hatalmas felhő reteg, ami el is ért bennünket, úgy beboritott, hogy még egymást sem nagyon láttuk /érdekes, teljesen száraz volt/ és ahogy jött olyan gyorsan el is vonult. Kint ültunk a sziklákon, a félsziget legvégén és csodáltuk a tengert. Erős, meleg szél fújt, lent a mélyben hatalmas hullámok törtek meg a sziklaszirteken. Olyan hihetetlen hogy ott voltunk, hogy elértünk odaig. Már két éve nem láttam semmiféle tengert, ezért most olyan nagy-nagy öröm fogott el, hogy végre....... Olyan érzésem volt, mint amilyen lehetett a Titanic orrában alló párnak. Még az énekük is a fülembe csengett. Valami hihetetlen boldogság érzés fogott el abban a nagy szélben, legszivesebben repültem volna a sirályokkal. Milyen érdekes, a sirályok sohasem mozgatjak a szárnyukat, teljes egeszében a légáramlatokra hagyatkoznak. Miutan elégettük a felesleges holmijainkat (már nem sok felesleges maradt) a zarandok szertartas szerint, összekapaszkodtunk, hálad adtunk a Jóistennek mindenért, ami velunk törtent. Szoval csodalatos napot töltottunk el Finisterrán, megtetézve egy jó estebéddel, ami rántott tintahalból es sültkrumplibol állt, na meg sörből. Keső este érkeztünk haza, az allomason elbucsuztunk Tamastól, aki innen már a reptérre ment, Barbara meg taxival be a szallodájaba. Mi pedig begyalogoltunk a nyomortanyánkra.
.-.-.-.-.-.-.-. masnap csutortok
Ma van az utolso napunk Santiagoba, most mar valoban veget ert az ut. A déli zarandokmisen részt vettünk, nagy élmény volt, meg is könnyeztem egy kicsit, amit elhagytam magam mögött. A vilag legnagyobb fustolojet 6 pap mozgatta, a sok ezer zarandok feje fölött, ismét ugyanaz a félelmetes érzés volt. Nem fogadtam új életet, de lehet, hogy a szerzett tapasztalatok birtokában sok minden meg fog változni bennem. Azt tapasztaltam, hogy akikkel beszeltem, sokmindenkinek hasonlo volt a motivácioja, vagy tönrement a cége, a házassaga, a kapcsolata, kudarcok sorozatavagy betegség érte és ezert ki akart szaladni a vilagból. De a vilagbol nem lehet kiszaladni, nem lehet elszaladni a problémák elől, éppen ez benne a rókafogta csuka, hogy itt aztán kénytelen vagy a nagy magünyodban szembesulni a dolgokkal. Ez törtent mindazokkal, akik ezt megosztottak velem. Szerencsémre az én életemben nem törtent olyan dolog, ami elől el kellett futnom, inkább a kiváncsisag hajtott, de engem is megérintett ez az önmagamba való tekintés. Azt gondolom, hogy hosies harcot folytattam a türelmemért!!!! Senkinek nem a hibája, csak a sajat magamé, tehat ne vegye magára se Mari, se Marika, se senki, csupán az én nagyon türelmetlen termőszetemmel volt a baj, ha volt baj. A szentmise alatt elottem zajlott egy szép jelenet, amikor Mari átadta a tömegben alló, hatalmas hátizsakot tartó fiatal francia nőnek az ülohelyét, mert látszott, hogy halálosan faradt volt, fázott és beteg is lehetett .Éppen beérkezett a zarándokmisére, biztosan nagyon sietett hegyen-volgyon at. Látszott, hogy ez neki fontos lehet. Ő is egyedül zarándokolt. Miután nagy nehezen elfogadta Maritól a helyet, Mari leült a háta möge az én labamhoz. Egyszer csak a zarandoknő a szentmise alatt hátranyújtotta a kezet, Mari megfogta es egy ezüst gyűrű volt benne, szeretete es hálája jeléul. Valószínű, hogy ennek a zarándoknak ez is egy olyan éppen jókor jött aprócska csoda volt, mint ahogy nekünk is az utunk tele volt ilyen apro gesztusokkal, nem is tudom felsorolni azt a sok mosolyt, az eppen jokor erkezett jó szót, segítséget vagy informaciot.

Szentmise es ebéd után megnéztuk a zarandok múzeumot és a galego néprajzi múzeumot, nagyon igenyes es érdekes volt mindkettő. A galiciaiak mindig nagyon szegények voltak, rosszul termő köves foldjeik vannak, örökös eső, mindenük kőből van, a házuk, a keritesük, sokszor meg a bútoraik is. Ennek ellenére tiszta, dolgos emberek, akik a tenyérnyi kicsi termőföldjükön igyekeznek megtermelni mindent, amire szüksegük van.
Mostanra már nagyon elfaradtunk mindannyian, a varosban valo jarkalas sokkal jobban kifáraszt mint a hátizsákos gyaloglás. Este még egy szép gesztussal búcsúzott tőlünk Santiago. Amint az utcakon kóboroltunk, belecsöppentünk a helyi muzsikusok utcai koncertjebe, akik Suppe és más
könnyed, szép muzsikat jatszottak. Közben kitisztult az ég és az utca kövén ülve gyönyörködhettünk ebben az utolsó szép együttes benyomásba, a zenében es a látványban. Köszönjük Santiago ! Most éjszaka kiszöktem az ezoterikus barlang előterébe, mert nem tudok aludni és van 15 percnyi internet lehetősegem.
Holnap illetve már ma reggel indulunk haza, illetve repülővel Barcelonába és egy ott eltöltott nap utan haza. Nem tudom hogy, hiszen hajnali 1/4 4 és még egy szemhunyást sem aludtam, mert a felettem alvó ferfi ráugrott az amúgy is fájós lábamra és valószinűleg eltort. Érdekes, ennek ellenére még ezt az elvarázsolt, lerobbant szállást is elfogadhatónak, sőt kedvesnek látom, most már. A sarokban a zarándokok által véglegesen itthagyott botok szomorkodnak. Legalább 8-10 db. különböző bot, a síbotoktól kezdve a vastag, de könnyű zarándokbotokig, görcsös faágak, stb. Ezek még biztosan lesznek valakiké. Vajjon kik fognak ezekkel a bontokkal végigmenni az Úton? És lehet, hogy akik végigmennek az úton, ide fognak megérkezni és itt fogják megint lerakni a botjaikat ? Milyen érdekes körforgás ! De valószínűleg így lehet ez.
Hát Isten veled Santiago, Isten veled zarándokélet, holnap már ismét "turista" leszek Barcelonában, hátizsák nélkül, ajándékokat vadászva.

Kelta-föld

A Caminó a keresztény legendával ellentétben nem csak Szent Jakab nevéhez füződő út, hanem sokkal előbb, az Európa területén élő ősi kelták voltak azok, akik először járták ezt az utat, a szárazföldtől az általuk akkor ismert Föld végéig, vagyis a Finis-terráig. A keltákat hagyományosan a gallokkal azonosították sokáig, (lásd Galicia), azonban nem így van egészen, a gallok csak egy népcsoportja volt a keltáknak, de ezen kívül a bretonok, a skótok, welsiek is mind kelta eredetű népek, sőt van ahol még az ősi kelta nyelvet beszélik, (lásd pl. Wales) Vagy a itt Galiciában a galegót. Ha jól tudom, még Magyarország területén is voltak kelta települések, így Győr (Arrabona), Szekszárd stb. Ez az egész kelta nép legenda olyan misztikus, számomra olyan Gyűrűk urás. És minden megvan ahhoz ezen a ködbe vesző, titokzatos tájon, hogy tündéreket, törpéket, manókat, orkokat képzeljen el az ember egy egy fa vagy szikla mögött, a szél hangjának, a fény jelenségeknek különös jelentőséget tulajdonítson. Nagyon élvezem. Ez is játék ! A képzelettel. Ehhez hozzájárul még az éjszaka fölötted húzódó csodálatos Tejút (lásd a bloggom elején a nagy képet), amely végigkísér az utad során, szinte vezetve a zarándokokat a Végtelen felé, a Föld végéig, ahol véget ér az általunk ismert világ. És ott a távolban beleszakad a végtelen óceánba. És levetve és elégetve piszkos, elnyűtt ruháinkat (átvitt értelemben is) , elkezdődhet számunkra egy új élet, na persze, csak ha nagyon odafigyeltünk magunkra az Úton. Nem véletlen, hogy a zarándok utak mindig valamilyen földkisugárzás, kozmikus erővonal mentél alakultak ki, ahol testi és lelki energiát meríthetnek a vándorok a megpróbáltatásaikhoz. Ilyen Út a mienk is, ez tudományosan is kimutatható, nemcsak placebo. Az is a hivatalos neve, hogy Út a Csillagmezőn nyugvó Szent Jakabhoz: Santiago del Compostella.

Hat megerkeztunk

Egyetlen napunkat sem éreztem ilyen kín-keservesnek, mint a mai napot. Szemerkélt az eső, es eleg sokat kellett hegynek felfele menni. Az is benne volt, hogy nincs tovább, meg fogunk érkezni. Amikor elindultunk, reggel 7-kor még benn e szállás mellett egy jó kis kávézóban megreggeliztunk, es tele hassal és fájos lábakkal vágtunk neki az utnak . Ez már eleve nem volt jó indítás. Az úton a várnal kevesebb emberrel találkoztunk. Talán a szemerkélő eső miatt ? Monte Gozo (az Örom hegye) kb. 5 km-re van Santiagtól, az az a hely elvileg, ahonnan a fáradt vándor megpillanthatja először Santiago katedralisának tornyait. A csalódasom ott kezdőtött, hogy sehol semmilyen torony, csak a város külso részét látod, meg a felüljárókat és egy nagy, ronda emlékművet a Gozo tetején, amit igaz ugyan, hogy II. János Pál pápa ittjártakor megáldott. Viszont érdekes volt, hogy az emlekmű tövébe a vándorok letették a rossz cipőjüket, ruháikat, köveket és mindenféle dolgot, amit végig cipeltek az uton. A városba valo bemenet is keserves volt, nekem legalabbis. Most jutott el a tudatomig, hogy nem zarándokolhatok tovabb, beérkeztem a nagyvárosba, hiába szent város, akkor is csak egy nyüzsgo turistaközpont, ahol vége a jó világnak. Éppen a hatalmas zápor előtt sikerült találnunk utunk során a legbizzarabb zarandokszállást, ami kinai pagodának van alcazva keves fénnyel, kínai lámpakkal, szines falakkal es mindez egy sötet alagsori helyiségben . Mindegy, egy zarandok ne sirankozzon. Megfürödtünk és irány a kb. 2 km-re levő városközpont, ami viszont a várkozasnak megfeleloen gyönyörű. Az igazi városnezest holnaputanra halasztjuk, mert holnap irany tovabb Finisterra, a Föld vége, ahogy a középkori emberek hitték. Sajnos oda már csak busszal tudunk elmenni, mert kevés az idoőnk. Az idő pocsék, az itteni emberek azt mondják, hogy holnap menjünk inkább, mert azután még sokkal rosszabb lesz az idő. A városban osszefutottunk régi kedves zarandoktarsainkkal . A katedrálisba vezetett az első utunk, miután kiváltottuk a zarándok útlevelet, vagy oklevelet, ami latinul van írva egy diszes papirra, otthon be lehet keretezni örök emlékként. A zarándokhivatal egy igazi komoly hivatal volt, ahol több ügyintéző szolgálta ki a sorbanálló zarándokokat. Végre itt a katedrális, megérkeztünk. Vannak zarándokok, akik hasra vetik magukat hátizsákostól, mint a zarándokok Mekkában és megcsókolják a földet. Felmentünk a főoltárhoz es megöleltuk az apostolt, aki ott trónol a templom kozepén, és két szerzetes vigyázza. Hálat adtunk, hogy baj nélkül elérkeztunk utunk végéhez. Sajnos az igazi zarandokmisét holnaputánra kell halasztanunk Finisterra miatt, amikoris felolvassak az aznap ill. előző nap beérkező zarándokok nevét. Itt latható a világ legnagyobb füstölője, szinezüstből, hat pap kell hozza, hogy mozgassak. Hatalmas erővel leng a szentmise bizonyos része alatt a fejünk fölött. Félelmetes ! Rengeteg a közepkori emlék és úgy egyébkent minden Szent Jakabról szól, a szobrok, az utcak, a szökőkutak, a bárok, stb. Nagyon elfaradtunk. Azért nagyon felemelő erzés azokon a kikoptatott köveken sétálgatni, amelyet már sok millio zarándok koptatott előttünk, nem csak túristak, hanem igazi zarándokok, akik valamilyen nemes cellal érkeztek ide, hogy letegyek Isten előtt a terheiket, a régi életüket, hogy új Camino kezdődhessen a számukra.
Buanos noces.

Arca de Pino

Ahogy egyre közeledünk Santiagóhoz, úgy nő a zarándokok száma. Hátizsak nélkul, csaladok, csoportok mennek az uton. Szerencsere már nincs igazi "szezon", igy van lehetőseg még néha egyedül is lenni. Az eukaliptusz erdők fantasztikusak, olyan illat van benne, mint ha eu.kal. cukrot szopogatnál, kitisztul a tüdőd és az orrod tőle. Az epületek kezdenek kevesbé jellegzetesek lenni, viszont nem olyan elhanyagoltak, szép portkk, megművelt földek, egyre gyakrabban kicsi bárok (habár most reggel majd meghaltunk egycaffe con lecche-ért, de csak 9 óra korül találtunk egy kis faluban egy bárra, pedig még sötetben indultunk. Kesőn világosodik, reggel 8 korül kezd derengeni, amikor ma reggel is deres volt a fű és ködbe borultak a mezők, csak amint felkelt a nap, akkor tisztult ki a latóhatár. Ma együtt mentem Tamással, a magyar fiúval, legalabb másfél órán keresztül, nagyon érdekes es tanulsagos volt vele beszélgetni. De mennyire érdekes, hogy akikkel eddig beszélgettem, mindenkinek hasonló benyomásai vannak. A lényeg az, hogy ennyi idős korára az ember eljut oda, hogy már nagyjábol ismeri saját magát, kivéve azokat a váratlan helyzeteket, amivel még nem talalkozott. Tehát a nagy ömegismerés elmarad, helyette talán az, hogy tudatosulnak a dolgok, van időnk megfogalmazni magunknak azt amit eddig is tudtunk, de nem fogalmaztunk még meg, nem foglaltuk össze. Néha össze kell foglalni a dolgokat, hogy ne folyjanak szét. Megbeszéltük Tamással, hogy bizonyos helyzetekben mik a fontosak a számunkra, fontossági sorrendeket állitottunk fel, a saját magunk és a környezetünktől való elvárásokra. És arra is, hogy mi mit tudunk adni es egyáltalán mit akarunk adni. Tamás elmeselte - sajnos abból kimaradtunk éppen - hogy az egyik zarándokszálláson az útja során, egy közös ima alkalmával mindenki leirta egy papirra, hogy ha nehéz helyzetbe kerülne, mi lenne az az egy mondat, amit szivesen hallana. Utána közös kalap és mindenkinek jutott egy mondat. Es az az egy mondat az övé lett és mindenki nagyon örult a saját üzenetének, végigkiserte az útja soran. Ő azt kapta, hogy: Ne félj, nem vagy egyedül, veled vagyok az idő végeztéig ! Tamás nem igazán hívő legalábbis úgy vettem ki a szavaiból, éppen ezért őt ez a mondat, ez az üzenet különösen nagy hatással volt rá.
Ma 1 ora korul ertünk be az albergebe, Arca de Pino szélére, ahol már sor allt, de azért sikerült helyet kapnunk. Lezuhanyoztunk (eleg koedukált) es irany a bár, ami nagyon szép és a zarandok menű nagyon finom, mint mindig. A spanyolok értik a dolgukat, mindig finom a kaja és a mellékhelyisegek is mindig gyönyorű tiszták. Itt biztos nagyon szigorú az ANTSZ. Tehát a mai menü: előetel: ensalad mix (salatak tonhallal, tojassal, hagymával), 3 hatalmas sült oldalas (isteni fűszerezéssel) sültkrumplival, - a tübbiek grillezett csirkemellet ettek es előételnek tészta salátát, amibe hal, sonka volt. A desszert vagy torta de Santiago (madulas torta - ami legalabb olyan finom mint nalunk az IKEA-ban a mandula torta), vagy juhsajt birsalmával. Ez mint már irtam előbb, gall specialitás. Persze mindehhez tinto vino (amennyit meg tudsz inni) előtte pedig a szokásos szőlőhéj pálinka, mindíg néznek is csodalkozva a spanyolok, hogy hogy tudjuk evés előtt meginni. De mi mondtuk, hogy bármikor. Most az egész délutánunk szabad, nem tudunk már tovabb menni, még 2o km Santiago, csak holnap dél korül szeretnénk beérni, nem sietni, kiélvezni az útnak minden km-ét, hiszen már olyan kevés van hátra. Barbara az ujdonsült bartánőnk (két napja mar velünk jön) ma leserült menthetetlenül, csupa vízholyag a lába, nem birt egy lépést sem tenni tovább, egy kicsi falucska közepen adta fel. A helyiek segitségével hivtunk egy taxit, azzal jött el a szállásig, talan már holnapra jobb lesz neki. De innen már muszáj gyalog jönnie, mert nem kapja meg a credencialját különben,ha nem pecsétel útközben. Megpróbaltam feltölteni a képeket, de a program csak spanyolul műkodik, habár már "perfekt" beszélek a kezemmel, lábammal spanyolul, de ezt sajnos nem értem, igy ezt az élvezetet nem tudom nektek megadni, hogy láthassátok utunkat képekben. Ahogy kozeledünk az utunk végéhez, újra es újra találkozunk azokkal az emberekkel, akiket már elhagytunk, akikkel beszelgettünk, akikkel együtt aludtunk, és kedves ismerősként köszöntjük őket, örülünk, drukkolunk egymasnak. Az idő megint borongosra vált, de amikor süt a nap, akkor kellemes, igazi kirandulóidő, nincs kánikula mint otthon, csak kb 25 fok. Amikor eljöttem internetezni, Mari es Marika kidőltek, nagyban aludták délutani álmukat, most már vissza kell menjek, mert keresni fognak.
Hola manjana!!!!

uzenet Ferinek

Kedves Feri, Ildikó es Szabi, na és Zsófi is!Hogy most már Marikarol is irjak egy kicsit.... Ferikém,csodalatos édesanyad van. Nem elég, hogy nyugodtan letagadhatna legalabb 15 évet,hiszen úgy birjaaz utat fajdalmak, jajszó nelkül, hogy egyikünk sem, de igazan kedves, alkalmazkodó, minden érdekli, és egyaltalán nagyon jó termeszettel áldotta meg ota joIsten. Szoval nagyon becsuljetek meg, mert nagykincs az ilyen anya es anyós. Ha még egy kis időt itt tölthetne, igazi donna Marija lehetne belőle, most már nem fel a kihivasoktol, megismeri lassan a szokásokat es egészen jol eligazodik.
Sajnos nemsokara megyunk haza, remélem nem bánta meg, hogy eljött, mert mi nem bántuk meg.
Puszi nektek Erzsi és Mari